Anyák napi előadás (2016. május 8.)
Az idei anyák napi műsorban a gyermekek verseik mellett egy-egy mézeskalács szívvel köszöntötték az édesanyákat.
A szivecskéket természetesen előre elkészítették a gyerekek, de a műsor eköré az elfoglaltság köré épült. A konyhában való együttes tüsténkedés öröme látható a képeken (amikor még a mosogatást és a konyhában való rendrakást is szivesen végezzük, csak hogy anyának örömöt szerezzünk vele), no és persze a versmondáas izgalma. A gyerekek idén is szépen megtanulták verseiket kívülről, amellyel sok anyának és nagymamának csaltak örömkönnyet a szemébe. Külön öröm volt, hogy a Megavers a diaszpórában című versszavaló versenyen indult tanulóink közül néhányan az anyák napi műsor keretében is elmondhatták versüket. Ezúton is gratulálunk tanulóinknak a versenyen elért eredményekért és a döntőbe jutásért. (A versenyről és tanulóink elért eredményeiről ide kattintva olvashatsz bőveben.)
A verseket és dalokat összeválogatta: Kerekes Magdi
A műsort betanította: Kerekes Magdi és Szigeti Márta
Zene: Tamás Csilla (furulya) és Madari Miki (zongora)
Hangmérnök: Kollár Zoltán
Ajándékok elkészítése: Albert Edit (cukrászmester)
Fényképek és beszámoló: Szamosközi Tünde

Anyák napi ajándékok készítése (2016. május 1.)